Visszaélés-bejelentő rendszer

Az iLogistic Kft., mint a GLS csoport tagja a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény (Panasztörvény) által meghatározott kötelezettségének eleget téve visszaélés-bejelentési rendszert működtet. A visszaélés-bejelentési rendszer lehetővé teszi, hogy az iLogistic Kft. munkavállalói, üzleti partnerei és egyéb érdekeltek jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményről vagy mulasztásról, illetve ezekre vonatkozó információról bejelentést tegyenek.

Az iLogistic Kft. az alábbi csatornákon keresztül biztosítja a visszaélések bejelentését:

A bejelentéseket az alábbi módon van lehetőség megtenni:

  • az EQS Integrity Line honlapon elektronikus úton;
  • szóban, telefonon vagy hangrögzítő útján;
  • írásban, postai címre küldött levél, vagy elektronikus úton e-mail üzenet formájában, továbbá a megjelölt „Kapcsolatfelvételi űrlap” kitöltésével

A bejelentő jogosult a bejelentést személyes adatai megadása nélkül, anonim módon is megtenni. Azonban a kivizsgálás mellőzhető, amennyiben nem megállapítható a bejelentési jogosultság, vagy a bejelentésben érintett személy, vagy a bejelentés tartalma.

Minden bejelentést bizalmasan kezelünk!

Szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy a Panasztörvény védelmét csak abban az esetben élvezi, amennyiben a bejelentés időpontjában elegendő oka volt azt hinni, hogy bejelentése igaz.

Elérhetőségek:

EQS Integrity Line
és
Dr. Rainer Buchert – ügyvéd,
Kaiserstraße 22,
60311 Frankfurt am Main / Németország
Tel: +49 69 710 33 330 vagy +49 6105 92 1355
Fax: +49 69 710 34 444
E-mail: [email protected]

Kapcsolatfelvételi űrlap

Felügyeleti hatóságok

A visszaélés-bejelentési rendszer kialakításával és a működtetésére vonatkozó rendelkezések megsértésével kapcsolatban a foglalkoztatás-felügyeleti hatósághoz fordulhat.

A bejelentőrendszer működtetése során a GDPR megsértésével kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárását kezdeményezheti.

Szabálysértési eljárást kezdeményezhet az általános szabálysértési jogkört gyakorló szabálysértési hatóságnál, amennyiben a Panasztörvényben nevesített hátrányos intézkedés alkalmazását, valamint a visszaélés-bejelentés megtételének akadályozását vagy az akadályozás megkísérlését tapasztalja.

Az iLogistic Kft., mint Adatkezelő a GDPR (1) valamint Infó törvény (2) rendelkezéseire figyelemmel, a Panasztörvényben előírtaknak megfelelően kezeli az eljárás során tudomására jutott személyes adatokat.

  1. (1) Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
  2. (2) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény

VISSZAÉLÉS-BEJELENTÉSSEL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉS

Adatkezelés célja: a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvényben („Panasztv.”) foglalt jogi kötelezettségnek való megfelelés, melynek körében lehetőség van a jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre vagy mulasztásra, illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információt („Panasz”) bejelentése Adatkezelő felé. Adatkezelő ezen Panaszokat kivizsgálja, arról a bejelentőt tájékoztatja.

Adatkezelés jogalapja: Jogi kötelezettség teljesítése (A jogi kötelezettség alapja a Panasztv.)

Kezelt adatok köre: Név, email cím, telefonszám, Érintett által a Panasz kivizsgálásához megadott egyéb személyes adat (pl. pozíció)

Adatok tárolásának ideje: A bejelentés elintézéséig, illetőleg a kapcsolódó eljárások lefolytatásáig, valamint az azzal összefüggő igények érvényesítésére vonatkozó elévülési határidő elteltéig, de legfeljebb 5 (öt) évig.

X